Határtalanul

  Sajtó
  Képek
  Filmek

2017. április
                 
  1 2  
  3 4 5 6 7 8 9  
  10 11 12 13 14 15 16  
  17 18 19 20 21 22 23  
  24 25 26 27 28 29 30  
   

  Horváth Zsombor
  Kozma Blanka
  Sinkovics Éva











Határtalanul emlékeztünk

A Batthyány Lajos Gimnázium 7. A osztálya a „Határtalanul” program keretein belül „Az aradi vértanúkra emlékezünk határon túl” címen nyert pályázattal 2016. október 6-tól 11-ig hatnapos erdélyi kiránduláson vett részt.

            A Szent László által alapított Nagyváradon megnéztük a Kanonok-sort, a székesegyházat, a több évtized után újra látogatható várat, majd Ady Endre emlékének adózva a „Körös-parti Párizs” szecessziós csodáit, a költőfejedelem és a Holnap folyóirat íróinak gyakori kulináris és intellektuális közegét jelentő Müllerei cukrászdát, ahol állítólag Lédát is megismerte. Ady nyomában járva a másik múzsa - Csinszka - családjának kastélyparkjában is andalogtunk Csucsán. A Boncza-kastélyt később Ady barátja, a románok nagy költője, Octavian Goga vásárolta meg, részben ezért lett ő a múzeum névadója. A népdalokból ismert Körösfőn felmásztunk Erdély egyik legszebb, kazettás mennyezetű templomának harangtornyába, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az egész Kalotaszegre. E kultikus helyen igazán áthatja az embert Erdély atmoszférája.

A nemzeti összetartozás csodálatos élményét tapasztalhattuk meg - Vörös Alpár igazgató úr jóvoltából - a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum önzetlen segítségével a Házsongárdi temetőben tartott közös ünnepi megemlékezésünkön. E világhírű tanítványokat kibocsátó rangos intézmény nagy tudású történelemtanára, Pócsai Sándor a tanítványaival rendkívül igényes, szívből-lélekből áradó ismertetőt tartott Brassai Sámuelről, Dsida Jenőről, a Bánffyakról, a 48-as honvédekről, a temetőt kezelő alapítvány viszontagságairól, közben Reményik Sándort idéztük „a halottaiban élő városról,” mit jelent ez ma Kolozsvárnak, az erdélyi magyarság hagyományos szellemi központjának. A mi hetedikeseink neki és tanítványainak köszönhetően találkoztak először igazán a „megélés-élménnyel,” hogy mit jelent kisebbségben magyarnak lenni, szembesülni a magyarságtudat mélységével, ápolásának, megőrzésének fontosságával. Megismerhettek egy tiszta értékrendet, az elrománosítás új világával szemben a szó nemes értelmében vett archaikus világot, ahol más, bensőséges a hagyomány. Ott mást értelmezést nyer az orwelli mondat is, miszerint: „Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja múltat is.” Kolozsvárnak ma magyar alpolgármestere van, a diákdelegációban az ő fia is velünk bandukolt.

A szülőföld szeretetének és a lokálpatriotizmusnak követendő példáját nyújtotta számunkra Kerekes Ákos, a líceum reményteli, nagy formátumú diákja, aki igazi altruista cselekedetet vitt véghez azzal, ahogy bemutatta a „kincses város” minden látványosságát - a Farkas utcai templomot, a Babes-Bolyai egyetemet, Mátyás szülőházát, a nagy király szobrát, a Szent Mihály templomot, a Bánffy-palotát, mesélő kapualjakat, anekdotákat, melyet jobbára csak az ott élők ismerhetnek. Átéreztük a Konzulátus magyar lobogójának főtéri jelentőségét. Ákos karizmatikus személyiségével és szenvedélyes előadásával magával ragadta a diákokat, végig élvezték, minden mondatára figyeltek, felnéztek rá, s többekben ébresztett sokféle gondolatot. Felejthetetlen élményt szerzett nekik, életre szóló hatást gyakorolt rájuk.  

A líceumnak adtuk át a Halis István Városi Könyvtár adományát, a médiavilágból és a filmszakmából ismert Till Atillával pedig összefutottunk az utcán, örültünk egymásnak, hogy magyarok vagyunk, és a gyerekek nagy örömére sztárfotók is készültek.

Másnap a Tordai-hasadékban túráztunk, majd lementünk a sóbányába, melynek mélységében szabadidőpark és csónakázó-tó található. Megcsodáltuk a Kárpát-medence egyik legszebb települését, a világörökség részét képező, leírhatatlan nyugalmat árasztó Torockót, ahol a Székelykő lábánál megállt az idő, de ahol kétszer kel fel a Nap. Marosvásárhelyen a Bolyaiak terén és a fenséges Kultúrpalotában jártunk.

A harmadik napon Gyergyószentmiklóst és a gyergyószárhegyi kastélyt tekintettük meg, majd Európa „Grand Canyonja,” a Békás-szoros következett: ha valahol élne az ördög, akkor ez az a hely, nem véletlenül van ott a pokolnak kapuja és tornáca. A parajdi sóbánya jellegében más, mint a tordai, egyediségét imacsarnoka adja. Korondon egy neves fazekas család sarja, Fábián Geri bácsi mutatta be termékeiket és tartott előadást a székely kapu szimbólumairól. Programunkat Farkaslakán Tamási Áron emlékművénél és a legmagyarabb városban - Székelyudvarhelyen zártuk.

Vasárnap – útban a terepasztal szépségű Gyimesek felé – leróttuk kegyeletünket a mádéfalvai székely emlékműnél; tudni kell, hogy a mádéfalvi veszedelem után csámborogtak (innen a név) ki a csángók Bukovinába. Gyimesbükknél értük el a legendás 30-as vasúti őrházat, az ezeréves határt, majd felmásztunk a Rákóczi-várba, ennek sziklaszirtjeiről láttunk át Moldvába. Csíksomlyón a magyarok legszentebb zarándokhelyét kerestük fel, a domboldalban pedig a hármas halom sziluettjét követő kettős kereszttel ellátott színpad deszkáira léptünk, ahol a székelyek is élőben láthatták az István, a király című rockoperát. A Tusnádfürdő melletti Szent Anna-tónál szürkületi tőzegláp-túrára mentünk, ami csak akkor szokott rövidülni, ha felbukkan a medve J. 

            Az ötödik napon a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot tekintettük meg kívülről, majd a háromnyelvű Brassóba, Közép-Európa egyik legszebb fekvésű városába utaztunk. A szászok exodusa miatt már csak egy letűnő kultúra mementójaként láthattuk a gótikával azonos elterjedésűnek tartott nyugati kultúrkör legkeletibb alkotását - a Fekete-templomot. A lenyűgöző óvárosba a Katalin-kapun át léptünk. A gyerekek egyik legnagyobb élménye a hógolyózást nyújtó, 2500 méteres Fogarasi-havasok voltak. A transzfogarasi út Ceausescu megalomániájának terméke, több tucat ember halálába került elkészülte, és ma a világ 10 legizgalmasabb szerpentinje közt tartják számon, télen lezárják, addig a motorosok Mekkája. Gleccserei nyáron is táplálják a tavakat, vízeséseket. Az Európa kulturális fővárosaként nemrég felújított Nagyszeben középkori városmagja volt az est fénypontja.

            Utolsó napunkon a városligeti alkotásnak mintául szolgáló Vajdahunyad várának ódon falait szemléltük meg, majd – Kőműves Kelemen balladáját felidézve – fellibegtünk magos Déva várába, hogy a Maros-völgy panorámáján kísérhessük végig tekintetünket. Végül tanulmányi utunkat Aradon fejeztük be, a Tűzoltó téri emblematikus Szabadság-szobor emlékműnél főhajtó koszorúzással, illetve a 13 aradi vértanú mártírhalálának helyszínén felállított obeliszknél adott emlékműsorral.

A gyerekek maguk készültek fel és tartottak előadást a látnivalókról, a helyek szelleméhez méltó módon egymást tisztelettel meghallgatták, halottak toleranciáról, a magyar-román békés együttélésről és együttműködésről, a gyűlölet zsákutcájáról. Erdély beléjük ívódott, ahová visszatérni mindig érdemes lesz.

A „Határtalanul” programnak végtelen hálásak vagyunk, s azonkívül, hogy mindez az ottani magyar vállalkozásokat, a szülőföldön való boldogulást is segíti, a program leglényegesebb üzenetét Hosznyák Bálint hetedikes tanuló gondolataival adnám közre:

Engem büszkeséggel és boldogsággal töltött el, amikor Aradon elhaladtunk buszunkkal egy iskola előtt, és egy fiú szájáról le lehetett olvasni: „magyarok” és integetett, visszaintettem neki, és soha sem felejtem el azt a hatalmas boldogságot, amit az arcán láttam.”

 

 

Horváth Gábor

osztályfőnök

 

Szeretnék köszönetet mondani az alábbi segítségekért:

Batthyány Középiskoláért Alapítvány

Lovászbusz Kft. Utazási Iroda

Sinkovicsné Szili Gyöngyi, Keléné Molnár Melinda

Kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum


Kárpátalja - 2016

 

A Határtalanul program segítségével idén Kárpátaljára utazhattunk el. Nagy izgalommal készültünk rá, hiszen egy természeti kincsekben, várakban és történelmi látnivalókban gazdag vidéket látogathattunk meg. Andl Melinda tanárnő vezetésével 40 fős csapat vágott neki az egy hetes útnak.

Első napunk utazással telt. A határon gyorsan átjutottunk, estére már vendéglátóink kedvességét élvezhettük. A Nagydobronyi Református Líceum tanárai meleg vacsorával vártak minket, majd hamar nyugovóra tértünk a hosszú út után. Másnap ellátogattunk a Nagydobronyi Középiskolába, ahol vidám, táncos bemutatóval fogadtak minket az iskola diákjai. Ebben mi is részt vehettünk, így közelebbről is megismerkedhettünk az odajáró fiatalokkal. 400 000 Ft értékben vittünk ajándékba sport- és informatikai eszközöket, hogy könnyebbé és színesebbé tegyük tanulásukat. Délután Ungvár várát néztük meg. Nekem személy szerint ez tetszett a legjobban, hiszen rengeteg látnivaló és múzeum szórakoztatta az odalátogatókat. Tettünk egy rövid sétát a városban, aztán indultunk Szelmencre. A félbevágott székely kaput néztük meg, amely az egykor félbevágott falut szimbolizálja. Az utolsó két napon olyan gyönyörű helyekre látogattunk el, mint a Vereckei-hágó, Beregszász vagy Szolyva. Óriási élmény volt látni Munkács és Huszt várát, amelyekről eddig csupán a történelemkönyvekben olvashattunk. Szolyván a „málenykij robot”-ra elhurcoltak emlékparkját tekintettük meg, itt közel 9000 ember nevét vésték kőbe. Megrendítő volt látni, hányan estek áldozatul a háborúknak. A Vereckei-hágónál a kilátás tetszett a legjobban. Jó volt látni, hol keltek át őseink, hogy megtalálják otthonunkat. Dercenben megnéztünk egy felújított katona temetőt, és megkoszorúztuk egy hős katona keresztjét.

Utolsó nap hazafelé még tettünk egy rövid kitérőt: megnéztük Beregszászt és Szatmárcsekét. Szatmárcseke legérdekesebb látnivalója a csónakos fejfás temető, amely közel 1200 fejfát foglal magába. Itt található Kölcsey Ferenc síremléke is. Volt szerencsénk találkozni a fejfákat készítő öreg úrral, aki több mint 50 éve készít fejfát a temetőbe.

Késő este értünk haza, de még hajnalig meséltük szüleinknek az élményekben gazdag hetünket.

 

 

Sgánetz Eszter 12. B


Határtalanul a 7. a osztállyal

Mint minden évben, újra itt az ősz. És mint minden ősszel, itt van az iskolakezdés is. Az iskolakezdéssel pedig beindul a „komoly munka” a diákok életében. Azonban a 7. a-ban rendhagyóan indult a tanév. Mondanom sem kell, ennek mi nagyon örültünk. Osztályfőnökünk, Melinda néni a Határtalanul! program keretében, pályázaton nyert egy négy napos szerbiai kirándulást az osztályának. (A pályázat címe: Magyar sors a Délvidéken.) Először persze nem tudtuk, hogy mi a lényege, és hogy miről is fog szólni a kirándulás valójában, de mindenkit feldobott a hír, hiszen azt már jól tudtuk, hogy együtt leszünk és élményeket fogunk gyűjteni. Nekünk ez már elég az örömhöz.

A kirándulást a pályázat feltételeinek megfelelően megelőzte pár program, amin képet kaphattunk arról, hogy miről is fog szólni ez a négy nap. Bár a történelmi ismereteink még nem tartanak ott, de azt mind tudtuk, hogy rengetek magyar él a határainkon túl és kíváncsiak is lettünk, hogyan lehet megőrizni a magyarságot egy másik országban.

Eljött szeptember 18-án az a hajnali óra, amikor is elindult a csapat Szerbia felé. Az útra velünk tartott Jeszenői Csaba bácsi is, aki rengeteg információval, anyaggal érkezett, és igyekezett mindent átadni nekünk a kirándulás során.  Az út hosszú volt és fárasztó, így alig vártuk az első állomást, Szabadkát. Igyekeztünk a városban minden érdekességet megnézni, felkeresni. Láttuk a Városházát, a zsinagógát, a Raichle-palotát és a Korzót. Csaba bácsitól pedig megtudtunk egy csomó dolgot a szecesszióról és a híres emberekről, mint például Kosztolányi Dezső, Csáth Géza vagy Szárics János.

A következő állomás Palics, a híres fürdőhely volt.  Megtekintettük a szecessziós fürdőépületeket, a csodaszép parkot és itt hallottunk először a Palicsi Olimpiai Játékokról.

A szállásunk testvérvárosunkban, Magyarkanizsán volt. Megismerkedtünk a kisváros látnivalóival, s készítettünk egy csoportképet a Tiszán (!), ami már csak azért is élmény volt, mivel sokan most látták először a folyót. Tehát az első éjszakát itt töltöttük egy kellemes panzióban s persze túl sokat nem aludtunk. Miért is tettük volna? Esténként olyan jó beszélgetni, nevetgélni, esetleg apró tréfákat űzni egymással. Ez is hozzátartozik a jó hangulathoz.

Másnap Zentára utaztunk, ami a délvidéki magyarság egyik kulturális központja. Megnéztük az 1697-es csata emlékművét, megtudtuk, hogy a törökök ellen itt nyert nagy jelentőségű csatát Savoyai Jenő. Bemenetünk a városházára, a tűzoltólaktanyába, láttuk az 1849-es és az 1944/45-ös áldozatok emlékműveit. Ami azonban a legmaradandóbb élmény marad Zentáról, az a November 11. Általános Iskola, ahol olyan kedvesen fogadtak minket. Persze tudtuk, hogy diáktársaink magyarul fognak beszélni, de hogy ennyire szépen meg tudják őrizni a nyelvünket, s még a szerb nemzetiségű gyerekekkel is jól szórakozunk majd, ezt egyikünk sem gondolta volna. Pogácsa és tea mellett beszélgettünk egymással. Ahogy minket érdekelt az ő életük, úgy ők is kíváncsiak voltak ránk. Bár ők még nem jártak Magyarországon, de egyszer jó lenne viszonozni a kedvességüket és vendégül látni őket a mi iskolánkban.

Adán átutazva megtudtuk, hogy ott született például Szarvas Gábor nyelvész, de Rákosi Mátyás is. Moholon egy tréfás történetet hallottunk az „eltolható templomról”, s itt láttuk a Délvidék egyetlen szabadtéri Szent István király szobrát.

Óbecsét sajnos csak érintettük, de a következő állomás, Csúrog mindnyájunknak megrázó élmény volt, hiszen ez a városka az 1944/45-ös délvidéki vérengzéseknek az egyik jelentős helyszíne. A magyarok teljesen eltűntek innen véres hónapok következményeként. A második nap utolsó állomásaként megérkeztünk Újvidékre, ahol az éjszakát töltöttük egy kollégiumban.

Másnap a Szerémségben meglátogattunk egy Maradék nevű települést, ahol egy kis magyar református közösség él. A helyi lelkész fogadta az osztályt és mi szeretettel adtuk át az ajándékba vitt mesekönyveket a kis magyar óvodásoknak.

Rednek vára a Tarcal hegység déli oldalán fekszik, természetesen meghódítottuk a várromot. Utána Pétervárad volt soron, ami ismét egy felejthetetlen élmény marad, hiszen az erőd alatt fekvő labirintusszerű katakombákba is lementünk, ami lássuk be, egy zseblámpával, néhány klausztrofóbiás társunkkal, repkedő denevérekkel, pókhálókkal, igen csak izgalmasra sikeredett.

Megnéztük Újvidéket is, ami Belgrád után Szerbia második legnagyobb városa, többek között Tamkó Sirató Károly és Szeles Mónika szülőhelye. Újra hallottunk az 1942-es „Hideg Napokról” és az azt követő délvidéki vérengzésekről. Megnéztük a város nevezetességeit, végül a harmadik éjszakánkat is itt töltöttük.

Az utolsó napon Temerinben megtekintettük a nádfedeles tájházat, ahol régi használati eszközökkel, viseletekkel ismerkedtünk, és megtudtuk például, hogy mi is az a „tiszta szoba”.

Ezután az ebédet Zomboron fogyasztottuk el. Ebben a városban született például Ranódy László filmrendező, a Lúdas Matyi alkotója. Megnéztük a régi vármegyeházát és a városközpontot.

Utolsó állomásunkon, Bezdánnál még megcsodáltuk a Dunát a Ferenc-csatornával, de az igazat megvallva itt már nagyon fáradt volt a csapat.

Azt gondolom, hogy az élmények és a sok ismeretanyag mellett valami mással is gazdagodtunk ezen az úton. Meglepő volt azt tapasztalni, hogy egy nemzetnek semmi és senki nem szabhat határt. Tartozzon az bármelyik országhoz is, amíg szívvel-lélekkel ápolják magyarságukat, addig egy néphez tartozunk, egy nemzet vagyunk. Összeköt minket a történelmünk, az emlékeink, a hagyományaink és a nyelvünk. Büszkék lehetünk a határokon túl élő magyarjainkra.

Ezúton szeretném megköszönni a csapat nevében Melinda néninek és Csaba bácsinak ezt a nagyszerű négy napot és a sok munkát, ami ezzel járt.

… Melinda néninek tisztelettel jelentem, a 7. a készen áll a következő kalandra. J

 

Kanizsai Léna 7.a


1765 - 2012 BLG ©